Turul helyett libamadár választatott, nem is vadliba, ami legalább tudna szárnyalni.
2009. november 24. 10:21
p
0
0
10
Mentés
„Köszönjük, „népedért vérző” szocialista kormány! Eszembe villan a „Grósz-Csau”-találkozó, amikor a „Kárpátok Géniusza” felmosórongynak használta a termeténél is kisebb kaliberű Grószt – nem érvényesült a nomen est omen, szégyenérzetünk annál inkább, Amerika még inkább, az indiánok miatt leginkább. És a köztársaság – ó, te balga, istenadta nép! –: a volt D–209-es miniszterelnök rokon tettestársával ünnepli – saját hazánkban – Erdély elszakítását az anyaországtól. Majd jött a sem a saját – tartozik egyáltalán valahová? – népét, sem a nemzetközi diplomáciai protokollt nem ismerő, bugris-kamaszosan viselkedő őszödi elvtárs, aki azzal gyűjtögeti a voksokat – hány öngyilkos Teleki kell még! –: tagadjuk meg az elszakított országrészek, testvéreink idetartozását. És fájdalommal jegyzem meg – sikeresen. Ez a mostani magyarság, már amennyiben az, egy jelentős részét is minősíti.
És legvégül hőn becsült libapásztorunk, aki még nem is Lúdas Matyi. Vele szemben még Döbröginek is drukkolok: ez az „imágó” nem ér fel ama földesúrhoz sem. Amit képvisel, csak mint elődei: folytonos hátrálás, meghunyászkodás. Még látszatra sem tudnak úgy viselkedni, mintha szuverén állam, ország volnánk. A nemzetek fölötti világ-tőke s annak intézményei uzsorahitellel-kamattal „kormányozzák” ezt a lassan már csak nevében élő, vegetáló Magyarországot. Turul helyett libamadár választatott, nem is vadliba, ami legalább tudna szárnyalni. Nos, ezt a díszpinty társaságot tanítsuk meg repülni. El!”
A visszaélések között verések, brutális letartóztatások, a jogi képviselet megtagadása, elszigetelt fogva tartás, sőt fogyatékossággal élő emberek mozgósítása is szerepelnek.
Magyarországon fel fog lépni egy ír zenekar, amely korábban terrorszervezeteket éltetett, zászlajukat lobogtatta, a zsidó állam eltörlésére szólított fel, politikusok megölését szorgalmazta.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
1
4
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 10 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
mondjuk nekem is kedvenceim közé tartozik, hogy duhajkodni mélymagyarkodni turult reptetni sírva szülni röhögve temetni anyám belét kitaposni apám heréit bőlében főzni csakis balliberálisék szerint ildomos és szabad, kura fattyúságom: hajrá döbrögi!